A-JAX

Együttes

NÉV:A-Jax 
DEBÜTÁLÁS: 2012.06.02.
 CÉG:DSP Media
 TAGOK: Hyeongkon, Jaehyung, Yunyoung, Hyojun, Sungmin, Seungjin és Seungyub. 

AZ ELŐZETES BEMUTATKOZÁS

2012. április.1-én bejelentették, hogy a DSP Media új fiúbandája a DSP Boyz MBC Music's Show Making The Star előzetes videókat készítenek. A második előzetes április 4-én,a harmadik április 9-én és az utolsó április 12-én. Aztán 13-án alá írtak egy 2 éves szerződést a modell és sport márkával a Spris-sal. Majd arra is fényderűlt, hogy egyesével fogják őket bemutatni ami így is lett. 
Április 17-én, az első tagja a csoportnak, Jaehyung, derült ki. Április 18-án, a második tag, Yunyoung. Április 19-én, a harmadik tag, Hyojun. Az április 20-án, a negyedik tag, Sungmin.Április 21-én, az ötödik tag, Seungyup. Április 22-én, a hatodik tag, Hyeongkon.
Április 23-án, a hetedik és egyben utolsó tag is, Seungjin is debütált.
Miután mindenkit megmutattak április 24-én a DSP Media bejelentette a csapat hivatalos neve az "A-Jax". És ezen a napon magyarázták el a név eredetét. A-jax egy mitikus görög hős, aki segített a görögöknek a trójai háború idején.
Majd május 7-én egy rejtélyes videót adtak ki amiben  Goo Hara(KARA) szerepel s a zenei aláfestés az A-jax dala. 
Sokáig azt tartották,hogy a Kara tér vissza,vagy Goo Hara szóló karrierre tőr vagy duettezik a hamarosan debütáló fiúbandával. De egyik se hanem az A-jax Never Let Go előzetese volt.
Május 10-én, egy másik videót is feltöltöttek amiben újra Hara jelent meg s teljesen biztosak voltunk benne,hogy ez az A-ajax előzetese. Május 15-én, DSP Media kiadta az A-ajax első videó klipjét ami a "Never Let Go" címet kapta.
Május 21-én kiderült, hogy az A-Jax elő zenekara a Kara utolsó két koncertjének az első túrájának, Karasia , a Saitama , Japánban. 
Kijelentették: "Ez egy megtiszteltetés, hogy képesek legyenek megállni a helyüket egy ilyen színpadon bemutatkozásukkor. Ez egy élmény és tanulási lehetőség is egyben.


DEBÜTÁLÁS


Május 1-jén kiderült, hogy a csapat nem csak  Dél-Koreában hanem Japánban egyszerre 2012-ben debütál.
Azt is mondta a DSP, hogy "A-Jax lesz az első koreai csoport ami  Koreában és Japánban egyszerre debütál.
A japán verziós videók az Universal Sigma által lesznek láthatóak,ahol a Kara és a Rainbow is leszerződött.
A május 28-án DSP Media kiadott,  egy  videó előzetest aminek a "One 4 U" lesz a címe. A zenei videó és teljes single "One 4 U" is megjelent május 31-én.
A banda hivatalos debütálása egy zenei Tv műsorban a  MBC 's Show! Music Core-on történt meg június 2-án, a dalok "Never Let Go" és a "One 4 U" volt.
Június 19. Universal Sigma bejelentette, hogy "One 4 U"-ben újra felvett japán single kerül a boltokba, mint  Japán debütáló album ami 2012.augusztus 8-án fog megjelenni.Először  augusztus 8-án Tokióban,  augusztus 10-én Osakán, augusztus 11-én Nagoyán  és Fukuokán augusztus 12-én fog megjelenni. 
Majd 2012.július 10-én megjelent a következő klip a HOT GAME amiben a Kara Nicole-ja szerepel.

 

 

 

 20120422_seoulbeats_dspboyz3.jpg

 

 

umck9551-m-01-pl.jpg

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 3
Heti: 1
Havi: 40
Össz.: 7 576

Látogatottság növelés
Oldal: DSP BOYZ : Történet
A-JAX - © 2008 - 2024 - a-jax.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »